Sziasztok srácok. Mint láthatjátok, sajnos nem új résszel jelentkezek, és nem tudom, mikor lesz - ha lesz. Elakadtam. Nincs ihlet és nem is érzem, hogy az eddigi fejezeteim jók lennének. Kényszerből pedig nem akarok írni. Sajnálom, ez van. Nem zárom be a blogot, hiszen reménykedem,hogy ismét lesz ihletem és ha ezt a történetet már nem is folytatom,akkor egy másikat. Sajnálom... Viszont köszönöm a kommenteket, a pipákat és a feliratkozóimat, nem tudjátok, mennyit jelentetek nekem. :) A mihamarabbi viszont látásig viszont a blog Szünetel. Sajnálom, nekem fáj ez a legjobban.. :'(
xoxo Rosiie*
„Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése